Jönnek a legújabb kormánybejelentések, csütörtökön délben Kormányinfó!
A szokásostól kicsit eltérő időben, csütörtök 12:00 órára hirdették meg a Kormányinfót.
A szokásostól kicsit eltérő időben, csütörtök 12:00 órára hirdették meg a Kormányinfót.
A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn, ahol a harmadik oltás felvételének fontosságát is hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.
Szigorúbb járványügyi korlátozásokat javasol Lisziewicz Julianna immunológus, aki szerint az új, omikron variáns miatt csökkenni fog a koronavírus elleni védőoltások hatékonysága. Merkely Béla, a Semmelweiss Egytem rektora viszont úgy gondolja, hogy hogy jó hatással lehet a hazai járványhelyzet alakulására a harmadik oltás népszerűsége.
A negyedik járványhullám még felfutóban van Magyarországon, a várakozások szerint ugyanakkor hamarosan a tetőzése is elérkezhet. Közben viszont egyre több jel utal arra, hogy a történelem ismétli önmagát: ahogyan 2021 őszén ugyanazt látjuk mint 2020 őszén, ugyanúgy előállhat, hogy 2022 tavaszán is újabb hullámot kell átvészelnünk, elég csak arra gondolni, hogy épp most jelent meg egy újabb aggasztó vírusvariáns. A kormány is egyre inkább azon az állásponton van (feltételezhetően szakértői véleményekre alapozva), hogy nem zárhatóak ki újabb hullámok, így akár egy 5. hullám. Bemutatjuk, milyen tényezők vezethetnek az új hullámhoz.
Az orosz-ukrán háború hírei percről percre.
Hamarosan orosz területen vágódhatnak be az ATACMS rakéták.
Az egyszer használatos műanyagtermékeket gyártó ipar továbbra is növekszik
Az online világ jelentős veszélyeket rejt - indokolják.
Egyebek mellett erről volt szó a pénteki Checklistben.
Erről és osztrák állampapírokról is szó volt a csütörtöki Checklistben.
Milyen árfolyamra készüljünk idén?